Ha unja a mindennapok monotonitását, akkor érdemes egy kicsit kiszakadni a szürke hétköznapokból és ecsetet ragadni. Ahogy a hófehér vásznon egyre inkább kialakul a kép körvonala, úgy egyre inkább megnyugszik az ember és nyugtázza magában: alkotni igenis jó!
Élményfestés nem csak azoknak való, akiket már az óvodában is mini Picassonak hívtak, ugyanis az alkotás mindenkié. Az sem jelent problémát, ha mindeddig csak pálcikaemberek rajzolása jelentette az alkotást vagy utoljára általános iskolában ragadott ecsetet és festőpalettát. Festeni bárki tud, csak egy nagy adag kitartásra és lelkesedésre van szükség. Az élményfestés nem arról szól, hogy profi festővé váljanak a résztvevők, hanem hogy megtapasztalják az alkotás örömét. Természetesen nem könnyű a vászon elé lépni és megejteni az első ecsetvonásokat, azonban nem kell aggódni, ugyanis profi instruktorok segítik abban, hogy minél tökéletesebb legyen az alkotás. A segítség kellő támpontot ad az alkotáshoz. Mindössze három óra alatt elkészítheti élete művét, amit büszkén mutogathat ismerőseinek, sőt akár ajándékba is adhatja!
Alkotásutca Élményfestés
Kevés nagyszerűbb dolog létezik az önfeledt alkotásnál, pláne, ha nem egyedül történik. Persze, mindenkinek megvan a saját festővászna és ecsete, tehát a saját képét készíti, ugyanakkor nyugodtan érkezhet baráttal, családtaggal, kollégával az élményfestésre. Kiváló közös program, aminek keretében minőségi időt töltenek együtt, valamint az alkotás szépségeit is átélhetik. Ha viszont ajándékba szánja a programot, akkor az ajándékutalvány jelenti a megoldást. Ehhez érdemes ellátogatni az alkotasutca.hu weboldalra, ahol minden szükséges információt megtalál az élményfestésről!