Itt a nyerő önéletrajz!

Előző cikkünkben a jó önéletrajz első néhány pontjáról beszélgettünk. Mik azok az adatok, amivel még ki tudjuk egészíteni?

Szakmai tapasztalatok

Az oktatási életúthoz hasonlóan, szintén az utolsótól visszafelé soroljuk fel a vállalatokat, pozíciókat ahol dolgoztunk, alattuk 5-6 pontban kifejtve, hogy valójában mit is csináltunk ott. Ne legyünk szégyenlősek, a multi-szleng terjedésével egy sima asszisztensi állás feladatköreit is jól fel lehet turbózni, de azért túlzokba ne essünk, ha csak egyszerű beosztottak voltunk, ne írjuk azt, hogy 10 embert irányítottunk igazgatóhelyettesként – Magyarország kicsi, előbb-utóbb minden kiderül. Egy kicsit lehet szépíteni, de ne írjunk be olyat, amit nem csináltunk, mert lehet, hogy más is ért hozzá majd az interjún, rákérdez, és kész a baj.

Általában az utolsó, vagy az utolsó két pozíció a lényeges, a többit röviden elintézhetjük. Fiatalkorunk „botlásait”, úgymint perecárusítás a strandon, szórólapterjesztés, nyugoddtan ki lehet hagyni, ha már van mit írni ebbe a rovatba. Pályakezdők a diákmunkát, gyakornokoskodást nyugodtan beírhatják, de nem érdemes nagyon eltúlozni, hiszen a gyakorlott HR-es úgyis egyből látja, ha valakinek nincs még munkatapasztalata – ami nem is mindig feltétlenül baj.

A „nem sikerült” projekteket, mint például a néhány hetes-hónapos munkaviszonyt, a teljesen nem a pályaképünkbe illő karrierállomásokat (pl. rövid kitérő a közgazdasági pályáról egy autómosóba) elhagyhatjuk, ám kérdésre letagadni nem érdemes, mert legalábbis a TB-papírokból kiderül.

Mivel egy-egy önéletrajzra viszonylag kevés idő jut, szorítkozzunk a lényegre, használjunk kulcsszavakat (CRM, projekt, átszervezés, riport, stb.) és legyünk életszerűek: a családi Bt-ben betöltöttük szerepünket szükségtelen oldalakon át részletezni.

Képzések, tréningek

Itt érdemes minden olyan képzést, tanfolyamot, vállalati oktatást szerepeltetni, amin részt vettünk, de mégsem fér a tanulmányok részbe – ilyen lehet például egy néhány napos konfliktuskezelő tréning, vagy egy hideghívás-tanfolyam.

Publikáció

Igen nagy hatása lehet – ha van mit beleírni, ne szégyelljük. Egy on-line újságba megírt cikk is jó lehet, ha a saját nevünkön jelent meg. (Manapság nem túl nehéz egy ilyet megjeleníteni…)

Ismeretek

Nyelvismeret

Az nyelvvizsgákkal igazolt tudást mindenképpen szerepeltessük, bár ma már egyre kevésbé a papír érdekes, hanem az, hogy meg tudunk-e szólalni, vagy sem. Így ha nincs papír, de tudnuk beszélni, érdemes beírni. A nyelvtudás elfogadott kategóriái: alapfokú (kb. az ismertebb szavakat megértjük, illetve meg tudjuk kérdezni hány óra), társalgási szint (egyszerűbb témákról tudunk beszélgetni), középfokú (itt már komolyabb tudást feltételeznek), tárgyalási/felsőfokú szint (üzleti ügyekben is magabiztosan használjuk a nyelvet). A közéfokú szinttől felfelé számíthatunk rá, hogy az interjú egy része az adott nyelven folyhat.

Számítástechnika

Ha nincs speciális tudásunk, írjuk be, hogy felhasználói szintű Microsoft Office ismeretek. Sajnos ez a kifejezés mára annyira erodálódott, hogy a gyakorlatban annyit jelent, hogy valaki el tudja indtani a programot, és ne adj isten még nyomtatni is képes. Ha a pozíciózhoz speciális tudás kell, azt mindenképpen szerepeltessük, hiányában pedig fontoljuk meg a jelentkezést: ha egy állásra SAP illetve relációs adatbázis ismeretekkel keresnek jelöltet, nem sokra megyünk azzal, ha tudunk az Excelben sorba rendezni. Vigyázat, adott esetben a leírtakat tesztelhetik!

Vezetői engedély

Ha van, feltétlenül szerepeltessük, sok helyen előny.

Képességek, készségek

Egyike a CV leghaszontalanabb rovatának, mindenki közhelyekkel tömi tele. Próbáljunk olyat választani, ami még illik is ránk, pl: jó csapatjátékos, együttműködő személyiség, döntésképesség, jó elemzőkészség, monotóniatűrés, kreativitás…a lista végtelen, de 5 darab elég belőle.

Hobbi, érdeklődési kör

Egyesek szerint külön szerepe van ennek a rovatnak az állás elnyerésében a megfelelő sportok megválasztásában, mások szerint ez is inkább töltelék. Ha különleges sportot űzünk, írjuk be, ha maximum a haverokkal focizunk nyáron a strandon, inkább hagyjuk. Kompromisszumos megoldás lehet – ha nincs ide mit írni – az utazás, internetezés, mozi, konditerem, fitness, végső esetben az olvasás, kertészkedés. Extrém sportot csak akkor írjunk be, ha tényleg űzzük, mert láttunk már olyat, hogy valaki beleégett a dologba, amikor a szintén ezt űző interjúztató elkezdett volna beszélni a témáról.

Dátum

Az aznapi dátumot szerepeltessük, elég kellemetlen fél-1 éves anyagot elküldeni. Aláírni az e-mailen továbbított anyagok korában már nem kell.

Forrás: Jooble