Az utóbbi években ismét egyre népszerűbb ágazatnak számít a mezőgazdaság, ráadásul a szektorban szinte folyamatosan szakemberhiány tapasztalható. Ennek köszönhetően nem csak a fiatalok választják ezt a karrierutat, hanem idősebb korban is sokan döntenek úgy, hogy váltanak és kipróbálják magukat a földművelés, állattenyésztés területén.
Ahhoz, hogy önállóan is dolgozhassunk, az aranykalászos gazda végzettség jelenti a legoptimálisabb megoldást. Egyfelől ez a tanfolyam rendkívül gyorsan elvégezhető, ami hatalmas előnyt jelent. Mindössze 2-3 hónap szükséges az indulástól ahhoz, hogy megszerezzük a bizonyítványunkat, ráadásul szintfelmérő teszttel ez az időtartam még ennél jobban is lerövidíthető. Emellett azt is fontos észben tartani, miszerint az aranykalászos gazda tananyag minden területet érint, amire csak a jövőben szükségünk lehet. A témakörök logikus sorrendben következnek és egymásra épülnek. Ebből adódóan a tudásanyag könnyedén követhető és elsajátítható, még azok számára is, akik semmiféle előismerettel nem rendelkeznek.
Gyakorta felmerülő kérdés, mekkora kihívást jelent az aranykalászos gazda vizsga. Noha a tanfolyam végét egy átfogó teszt zárja, némi odafigyeléssel ennek teljesítése nem jelenthet problémát. Tudniillik már a kurzus elején kézhez kapjuk a szükséges tételeket, méghozzá kidolgozva. Így aztán a saját ütemtervünk alapján készülhetünk fel a számadásra. Nagyon fontos, hogy ne csak az elméleti, de a gyakorlati részekre is nagy hangsúlyt fektessünk. Szerencsére az aranykalászos gazda tanrendje úgy lett összeállítva, hogy ezek a foglalkozások kizárólag hétvégi időpontban kerülnek megrendezésre. Így akkor is biztosan részt tudunk venni rajtuk, ha hétköznaponként teljes munkaidőben dolgozunk. Ugyancsak jelentős könnyítés, hogy az aranykalászos gazda elméleti oktatása online formában zajlik.