Pihenő kártya vs. üdülési csekk (1. rész)

Jó hír a munkavállalóknak!

A 2011-ben bevezetésre kerülő Széchenyi Pihenő Kártya az előzetes várakozások szerint biztosan hatással lesz az üdülési csekk forgalmára. A még minisztériumi kidolgozás alatt álló pihenőkártya rendeletről annyit már lehet tudni, hogy kedvezőbb feltételeket teremt az új cafetéria juttatás működtetéséhez.

Amíg a munkáltatót terhelő, összesen 19,04 százalék (16 + 3,04 százalék) Szja tekintetében nincs különbség a két rendszer között, addig a többi számszaki tényező már a pihenőkártya javára billenti a mérleg nyelvét.

A képet árnyalja, hogy a pihenő kártya pontos indulását nem lehet még tudni, de az elfogadóhelyek mindenképpen a 2011-es nyári turista szezon előtt szeretnék bevezetni.
Emellett tudni lehet, hogy az üdülési csekkhez képest várhatóan szűkebb elfogadói körben lesz használható.

Ugyanakkor a magyar lakosság életvitele, rossz egészségi állapota okán kifejezetten szükség van egy olyan nagyszabású programra, ami célirányosan az emberek egészségmegőrzését, pihenését, feltöltődését segíti elő. Sokszor halljuk, hogy bizonyos betegségek egész egyszerűen az életmód megváltoztatásával orvosolhatók.

A Széchenyi Pihenő Kártya sem lesz egy varázspálca, de használatával azon munkavállalók is belekóstolhatnak a rekreáció, a wellness világába, akik ezt korábban talán sosem tehették meg, tekintettel, hogy az üdülési csekk csak a minimálbér összegéig adható (2011-ben ez 78.000 forint). A pihenőkártyára ugyanis a munkáltató évente akár 300 ezer forintot is feltölthet. Ez már az „évi rendes” egyszeri nyaraláson túl fedezetet nyújthat pl. egy-egy wellness hétvégére, egy kis kényeztetésre is.

Folytatjuk…