Ne éljen hiányzó fogsorral, foglaljon időpontot fogpótlásra!

Nagyon hosszan tudjuk ecsetelni, hogy mennyi hátránya van annak, ha elveszíti egy vagy több fogát és emiatt hiányzó fogsorral kénytelen élni az életét. Ugyanakkor rengeteg érvünk van arra nézve is, hogy miért érdemes mielőbb bejelentkezni fogpótlásra. Az alábbiakban mindezt bővebben kifejtjük!

Fogpótlás kész mentőöv, azok számára, akik elveszítik egy vagy több fogukat. Azonban az is tény, hogy fogorvoshoz és szájsebészhez nem jókedvében jár az ember. Ha elveszíti a fogait, könnyen megjelenhet a kisördög a vállán, ami azt suttogja, hogy ráér még a kezelés, nem kell elsietni a fogbeültetést. Holott nem érdemes várni, ugyanis a halogatásnak számos negatív következménye van. A fogsor egy igazán összetett rendszer, melyből, ha egy fog hiányzik, már az is komoly probléma, hiszen az elvesztett fog feladatát a szomszédos fogaknak kell átvenni, így ezekre a fogakra aránytalanul nagy teher hárul. Ráadásul azon a helyen, ahol az elvesztett fog található, az állkapcsot nem éri stimuláció, így az állkapocscsont sorvadásnak indul. Ezt elkerülendő, mielőbb sort kell keríteni az elvesztett fog pótlására.

A fogpótlásnak köszönhetően újra bátran fog mosolyogni és nem kell amiatt aggódnia, hogy mások felfedezik, hogy nincs meg minden foga. A Relax Dental Centerben tapasztalt, nagy szakértelemmel rendelkező szakemberek készítik el a páciens teljes mértékben élethű fogpótlását. A fogpótlás azonnal terhelhető és tökéletesen illeszkedik, aminek köszönhetően igazán kényelmes és természetes érzés viselése. Ráadásul a fogpótlás esztétikus is és maximálisan passzol az eredeti fogakhoz, ezért biztosan nem fog senkinek feltűnni, hogy nem minden foga természetes. Ha szeretne időpontot foglalni a Relax Dental Centerbe vagy bővebb információkhoz jutni, akkor látogasson el a dentalcenterkelemen.hu weboldalra!