Milyen ajtókilincs fajták közül lehet választani?

Egy ajtó esetében a leglátványosabb kiegészítő a kilincs. Gyakorlatilag ez adja az ajtó funkcióját is, hiszen ennek használatával lehet nyitni és zárni az ajtót. Nem csak a funkcionalitás fontos, hanem az esztétikum is, már csak azért is, mert hosszú időre választunk kilincset.

Kilincs esetében kétféle típus közül tudunk választani. Ezek a címes és a rozettás kilincsek. A címes kilincsek legnagyobb előnye, hogy könnyen felszerelhetők, mivel mindössze egyetlen elemből állnak. Ha ezt a fajta kilincs típust választja, akkor a legfontosabb, hogy a kilincstengely és a kulcslyuk közti távolságot megállapítsa, mivel ez lesz az alap, aminek alapján el tudja dönteni, hogy milyen méretű termékre lesz szüksége. Ezt a távolságot az ajtólapba épített zárszerkezet adja meg. A rozettás kilincs a másik típus, amely modernebb alternatívának számít. Ez a típus két elemből áll. Az egyik rész az ajtókilincs, a másik pedig a hozzátartozó rozetta. Ezt a két részt kedvére kombinálhatja. Talán mondanunk sem kell, hogy a legesztétikusabb hatás úgy érhető el, ha a kilincshez színben, formában és mintázatban leginkább passzoló rozettát szereli fel.

Ezek a típusok kör-, és négyzetrozettás verzióban is elérhetők. A rozetta háromféle záropcióval rendelkezik. A BB rozetta egy olyan zártest, amely normál, szakállas kulccsal működtethető. Az ilyen típusú zár, bármely helyiségben alkalmazható, különösen a szobaajtókhoz tökéletesek. A PZ rozetta esetében az ajtó egy úgy nevezett cilinderbetét segítségével záródik. Raktárhoz és irodához kiváló választás ez a típus. A WC rozetta forgató gombbal rendelkezik, tehát használatához, az ajtó záráshoz nincs szükség külön kulcsra. Mellékhelyiségekbe ideális választás. Bővebb információkat a fogantyushop.hu webáruházban talál!