Levegőszűrő a motor tiszta „légzéséért”

Bármennyire is ügyelünk autónkra, némelyik alkatrészt bizonyos időközönként muszáj kicserélni. Ilyen a levegőszűrő is, amit körülbelül 15 ezer kilométereként kell cserélni a legtöbb gépjármű esetében.

Levegőszűrő kapcsán gyakran hallani, hogy a motor tiszta légzését biztosítja. Alapvetően 15 ezer kilométereként javasolják a szakemberek a cserét, de előfordulhat, hogy ennél gyakrabban is szükséges, főleg a nyári időszakban, amikor a szálló por koncentrációja nagyobb, valamint, ha gyakran járunk poros földutakon. A levegőszűrő cseréjét akár mi magunk is el tudjuk végezni, nincs hozzá szükség szakember segítségére. Amitől mindenkit óvunk, hogy porszívóval essen neki a levegőszűrő felületének, mivel ezzel csak megsérül a levegőszűrő. A levegőszűrő első ránézésre úgy néz ki akár egy papír harmonika. Lehet kerek, de akár szögletes is, alapvetően zárt és egy erre kiképzett házban van, aminek van egy légbeömlő nyílása, valamint enyhén táguló csőre, ami patentzárral csukódik.

A levegőszűrő feladata, hogy a motor levegőellátását megszűrje a szennyeződésektől. A motor égésterébe levegő és üzemanyag jut be. Ennek megfelelő arányú keveréke elektromos szikra vagy kompresszió hatására meggyullad. Ha ebbe a keverékbe por, szösz vagy bármiféle szennyeződés, idegen anyag kerülne, akkor a hengerben elégne, vagyis korom, salak, keletkezne, ami pedig kopáshoz, a motor gyorsabb elhasználódásához vezetne. Ezért nagyon fontos a levegőszűrő és a motorba kerülő levegő megszűrése. Maga a szűrő természetesen nem papírból van, hanem egy mikroszálas, rostos anyagból, mely nagyon sűrű, azonban a levegőmolekulák könnyedén átjárják. Ha levegőszűrőre van szüksége, akkor javasoljuk látogasson el az alkatreszek.hu weboldalra és tekintse meg a kínálatot.