Szauna bemutatóterem Debrecen, Budapest, Szeged és Kecskemét

Egy külföldi utazásom során ismerkedtem meg az infraszaunával és jótékony hatásával, de itthon ilyet még nem nagyon gyártottak (legalábbis nem találtam sehol) . Már-már el is felejtettem vágyamat amikor egyik ismerősöm nem csináltatott infraszaunát a lakásában.

Újra feléledt bennem a vágy, hogy utánajárjak, de egyedi elképzeléseim voltak. Szauna építés Debrecen kulcsszónál rátaláltam a Gulyás-Fa Kft. weboldalára, ahol árajánlatot kértem emailben, részletesen leírtam mit szeretnék, majd felhívtak. Először nem is néztem a cég telephelyét, de aztán megnyugvásomra az ország bármely pontjára telepítenek szaunát, ugyanis ők nem csak szauna építéssel foglalkoznak hanem számos fatelepük van, ráadásul beszállítók is. Így úgy éreztem megfogtam az isten lábát, mert nagyon jó árban telepítették az infra szaunát. Ők ajánlották hozzá a sótéglát, ami nagyon egészséges, ráadásul hangulatos is a rajta átsejlő meleg fény. Minden vágyam volt az ezeregy csillag , ami annyit jelent, hogy a mennyezeten számos fénypont „pislákol” ami nagyon egyedivé varázsolja a szaunát. Fontos volt számomra az is, hogy modern legyen, így minőségi, szaunához külön legyártott üvegajtót terveztek, amibe egyből beleszerettem.

Azt mondják, hogy ez nem jó mert átereszti a szaunában kialakult hőt, de ebből semmi nem igaz. Ez a szauna ajtó tökéletesen tartja a hőt, attól függetlenül hogy üvegből készült. Mivel saját szemmel akartam látni az anyagokat, így ellátogattam Debreceni szauna bemutató terembe, de állítólag van több  szauna bemutató terem Budapest környékén is. Itt különböző anyagokkal és színekkel ismerkedtem meg. Szaunám Thermowoodból készült, mely a legkorszerűbb. A thermowood szauna fáját speciális hőkezeléssel tették igen tartóssá. Állítólag nemcsak szaunára használják, de teraszburkolathoz és minden más egyébhez is. Szóval aki szaunát épít annak ezt tudom ajánlani. A Gulyás-fa Kft.-vel maximálisan elégedett vagyok, őkmegépítették rövid időn belül álomszaunámat, és azóta is használom, barátaim családtagjaim szívesen jönnek kipróbálni, és maximálisan érezzük jótékony hatását. Szauna minden házba! Érdemes megnézni szaunabemutató termüket Debrecenben vagy Budapest környékén – Üllőn és Maglódon. És mindegy hol laksz, nagyon kedvesek és gyorsak, szakszerűek.